2009. május 19., kedd

Utóhang

A már szokásos negyed órás késéssel kezdődött, a közhelyek puffogtatásától sem mentes, monoton gyári üzemmunkára emlékeztető, ETDK díjkiosztó.

A május 15. és 17. között megrendezett Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia díjkiosztó ünnepségét, vasárnap tartották a Nemzetközi Kapcsolatok Kar Jean Monnet termében. A 26 szekcióban zajló megméretetés eredményhirdetése a szervezőkön és résztvevőkön kívül kevés ember érdeklődését keltette fel, bár így pont jól el lehetett férni a teremben.

A kezdeti negyed órás késés után jó tempóban, ütemesen követték egymást ez események. A szervezők nem hagytak üres járatokat, amellyel hosszúra is elhúzódhatott volna a díjazás. A bemondó köszöntő szavai után, a rendezvény szervezőinek egy-egy képviselője és a stratégia koordinátor mondott beszédet. Az Babeş–Bolyai Tudományegyetem részéről Magyari Tivadar rektor-helyettes, a Kolozsvári Egyetemi Intézettől Veres Valér igazgató, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség képviseltében Zsigmond József elnök köszöntötte az egybegyűlteket.

Magyari azt hangsúlyozta: az ETDK lehet a járható út a tömegoktatásban is megtalálni az egyéni munkát és tanulást. Veres Valér a KMEI és a rendezvény közötti szoros kapcsolatot emelte ki, míg Zsigmond József köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a sikeres rendezvényen resztvettek.

Vadász-Szatmári Emese stratégia koordinátora közhelyekkel bőven teletűzdelt rendezvényzáró gondolatai után, jöhetett a közönség által leginkább várt: díjkiosztó.

Mint egy jól működő gyári munkasor folyt le a díjazottak ismertetése és a jutalmak átadása. Sorban a 26 szekció mindekéből a bírálók egy képviselője adta át a diplomát és a jutalmat, a mellette álló hölgy, pedig gyorsan egy szál rózsát is a kezébe nyomott a diáknak. Csak az volt furcsa, hogy Magyari Tivadar több szekció díjátadójaként is feltűnt, mint például protestáns teológia vagy kémia. Biztos a szekció bírálói közül nem ért rá senki.

A szekciók ábécé szerinti díjkiosztása után, a több mint egy óra hosszat tartó rendezvény zárásaként állófogadást tartottak az előtérben. Itt kötetlen körülmények között, egy pár finom falat mellett, gratulálhattak egymásnak a résztvevők, vendégek, szervezők és bírálók. Ki lehetett beszélni az eredményeket, ötleteket lehetett adni és kapni, illetve a tanárok is tanácsokat osztogathattak, hogy miként lehet javítani a dolgozaton.

Jövőre reméljük, ugyanitt találkozunk még.

2009. május 18., hétfő

Próba folyamat

csak azért, hogy megnézzem miként működik ez a csodabogár